A földre teperték az Orbán Viktort kifütyülő nőt Tusványoson


-A A+

FRISSÍTVE: Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde közben történt egy incidens: a hajánál fogva a földre rántott egy fotós egy nőt, aki kifütyülte a kormányfőt. A Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos szerint provokáció történt.

Az Index információi szerint a nő lövétei, és egyedül jött el kifütyülni Orbán Viktort Tusványoson. Egy fotós a földre rántotta, majd egy biztonsági ember a kezét hátracsavarva kivezette. A nő azt mondta, hogy a kormányfő „korlátlan pénzből mondja a propagandáját”, többek közt ez ellen tiltakozott.

FRISSÍTÉS: Kósa Lajos szerint provokáció történt

Az Orbán-beszéd után tartott sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője provokációnak nevezte az elvezetett nő tettét, és köszönetet mondott azért, hogy a rendezők a sípolót "kimentették a tömegből". Úgy vélte, a provokáció veszélyes, mert erőszakot szülhet.

"A provokációt és az erőszakot is elítéljük" – jelentette ki. Hozzátette, sportmérkőzéseken is provokációnak minősül, ha valaki az egyik csapat mezében jelenik meg a másik csapat szurkolótáborában. Ilyenkor a provokátort a biztonsága érdekében kell kimenteni az ellenséges közegből. „A teljesen véletlenül ott tartózkodó újságírók dokumentálták, hogy mi következett be, úgyhogy ezt mindenki saját szemével láthatja” – magyarázta. 

Paks, vasárnapi zárvatartás

Miután a nőt elvezették a színpad elől, visszatért a tábor területére. A Kolozsvári Rádió munkatársa, Varga-Mihály Márton az incidens után interjút készített vele. Ebből kiderül, hogy lövétei (Udvarhelyszék) származású, jelenleg Budapesten él. Többek között azt sérelmezi, hogy az Orbán-kormány titkosította a paksi szerződést, és nem konzultált a lakossággal sem a vasárnapi zárvatartás bevezetése, sem a viszavonása előtt.

Orbán Viktor tusványosi beszéde közben egy fiatal hölgy fütyölni kezdett. A biztonságiak elvezették, majd visszaszökött a tábor területére az Olton keresztül. Megkérdeztük, hogy mit szeretett volna üzenni a miniszterelnöknek.

Posted by Kolozsvári Rádió on Saturday, July 22, 2017

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X